Kedves olvasó!
Réges-régen létezett egy lány, aki sokszor volt nagyon szomorú és nagyon csalódott. Igen azt hiszem ez a két dolog jellemezte a tini koromat. Akkor kezdtem el először blogot írni mert az írás segített. Olyan mintha egy másik életben lett volna. A bölcsészkar előtt. Az első igazi munkahelyem előtt. Azelőtt, hogy menyasszony lettem és elhittem, hogy nekem is jár a boldogság. Egész életemben imádtam olvasni és nagyon tisztelem azokat, akiknek megadatott az a tehetség, hogy képesek könyvet írni. Szóval volt egy korszak, amikor az írás segített, hogy kiírjam magamból a félelmeimet és erőt adott a következő naphoz. Igazából ez volt az egyik indok, amiért jelentkeztem a magyar szakra. Nem váltottam meg a világot, de kaptam egy diplomát, ami megerősített abban, hogy bármire képes vagyok, ha igazán akarom. Régebben mikor még csak álmodoztam a nagy szerelemről azt hittem, ha megkapod akkor vége a mesének. Happy end. Vége felirat. Azóta megtanultam, hogy sokkal nehezebb feladat ketten írni egy történetet. Már nem csak magamra kell figyelnem, hanem egy olyan emberre is, akit mindennél jobban szeretek. Bízom benne, hogy most is ugyanúgy élvezni fogom ezt az egészet annak ellenére, hogy a sorok már nem a fájdalomból születnek meg.
Mindenekelőtt a blog fő témája a női sorsok lesznek. Az egyetem alatt kezdtem el rajongani ezért a témáért. Különösen megérintett mikor Kaffka Margit: Színek és évek című regényéből írtam a szakdolgozatom. Ez az érdeklődés főleg könyvekre korlátozódik. De szeretnék beszámolni mindenről, ami boldoggá tesz vagy elszomorít. Itt az ideje újra, tiszta lappal indulni és alkotni valami értékeset.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése