2018. április 29., vasárnap

Szerelem, szerelem

"Halad előre a kapcsolat, és az eleje általában jól is sikerül. Vannak is, akik azt mondják, hogy úgy tűnik, ennek csak az eleje jó - akkor csak az elejét akarom! Ők sok szerelmet raknak egymás után, de mindig csak a kezdeti szakaszig jutnak el. Amikor ugyanis a szerelem ereje csökken, kezdjük azt érezni, hogy már nem dédelget úgy a Brünhilda, mint régen! Vagyis elkezdődik a távolodás, és közben egyre-másra érnek bennünket a csalódások, hogy mégsem ő az, aki a sebemet gyógyítja, aki az összes ki nem mondott vágyamat betölti! Nem ő az! Ilyenkor sokan máris kilépnek. Azt mondják, ha nem ő az, akkor keresni kell tovább az igazit! Persze le lehet élni az életet úgy is, hogy a négyszáz méteres síkfutásból mindig csak az első ötven métert tesszük meg, aztán azt mondjuk: hú, most már elfáradtam, na, majd legközelebb, négy év múlva is lesz olimpia! Mi történik ilyenkor? Soha nem jutunk el a célba, a csalódások törvényszerűek."

Sokáig úgy képzeltem, hogy szerelmesnek lenni a legcsodálatosabb élmény ezen a világon. Ez részben igaz is. Hogy milyen volt az első szerelem? Fogalmam sincs. Nem tudnám megmondani, hogy melyik volt az. Együtt járni valakivel közel sem azt jelenti, hogy igazán mélyen szeretet érzünk iránta. Olyan csodásnak képzeltem ezt a semmihez sem hasonlítható kapcsolatot, hogy amikor elmúlt a szerelmi mámor az agyam elkezdett kattogni. Vajon végig téves álmokat kergettem? Tényleg erről szól az élet? Számtalan veszekedésen keresztül tapasztaltam meg, hogy borzalmas elképzelni egy világot amiben mi ketten nem vagyunk együtt. Néha meg azt nehéz elképzelni, hogy mit hoz a jövő. Néha még mindig félek, hogy egyszer csak azt veszem észre, hogy elmúlt az élet. Soha nem akartam hagyni, hogy valaki korlátozza a szabad döntéseimet. A szerelmi kapcsolat szépsége, hogy együtt is van külön személyiségünk. Amikor egy rózsaszín felhőn csücsülsz még eszedbe sem jut, hogy mennyire féltékeny tudsz lenni. Legalábbis nálam így volt. Gyűlöltem az érzést, hogy mással is lehetne boldog. Pedig így van. Csupán döntés kérdése, hogy kitartunk-e egymás mellett egy életen át. Akkor jöttem rá, hogy ezen áll vagy bukik az egész. Amikor felteszik a kérdést, hogy jóban, rosszban vele akarsz-e lenni az nem csak formaság. Hiszem, hogy az életben nincsenek véletlen találkozások. Hat évvel ezelőtt néztem először a szemébe. Akkor még csak valami kislányos rajongás kezdett el kialakulni bennem. Fogalmam sem volt róla, hogy évekkel később a sors újra összefonja az útjainkat. Most, hogy hirtelen mindenről dönteni kell elkezdtem megvizsgálni az életemet. A felnőtté válással együtt jár a félelem mert csak évekkel később derül majd ki, hogy jó döntéseket hoztam-e.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése