2017. július 15., szombat

Szerelem

Belekapaszkodom az ölelésébe. Már nincs erőm egyedül lélegezni és végtelenül fáradt vagyok. Életemben az első komoly döntést hoztuk meg együtt. Még utoljára összeszedem a maradék erőmet, hogy képes legyek harcolni értünk. Sokáig nem hittem és magamban nevettem rajta, de nem lehetne ennél igazabb, hogy ő az én bástyám. Az én emberem, az én választásom, az én szerelmem. Miatta képes vagyok felvenni a harcot bárkivel. Ő ismeri egyedül a szívem titkait és támogat abban, hogy álljak ki végre magamért. Erőt ad ahhoz amihez nekem sosem volt. Már nem bánt úgy az élet, ha benne bízom. S közben már ott van az, akiért érdemes kiállni. Annyi mindent dobhat az élet mikor még fel sem készültem rá. Megint itt vagyunk, megint kompromisszumokat kötünk és próbáljuk kitalálni hogy lenne a legjobb. Annyiszor megtettük már. Tervezgettük a napjainkat, hogy egy héten legalább egyszer lássuk egymást. Mindig csak őt láttam magam előtt. A legnehezebb vizsgáim előtt rá gondoltam mert tudtam, hogy kettőnkért teszem. Mindig a közös életünk képe lebeg a szemeim előtt valami nagyon távoli jövőben. Álmaink vannak amiket egyenlőre a távolság kétfelé oszt. Eldöntöttem, hogy bármi is lesz ezután nem adom fel. Minden nehézséggel együtt vállaltam ezt a kapcsolatot már a legelején. Most megint értünk küzdök és közben belékapaszkodom. A szerelmet nem helyettesíti semmit az viszont megteheti bármivel. Hallgatok rá mikor igazat mondd a szívemnek és elmagyarázom neki azt amivel nem értek egyet. Amikor pedig nem bírom tovább a szívem megy tovább. Hozzá húz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése