2017. július 10., hétfő

Eső



Az ablakból néztem ahogy szakad eső. Az égen hatalmas villámok cikáztak. Milyen régen volt már így. Nem az, hogy esett hanem az, hogy egyedül hallgattam a szobámban. Néha hatalmas ajándék tud lenni a magány. Főleg akkor gondolok erre mikor hosszú idő után döbbenek rá, hogy most igazán egyedül maradtam. Ilyenkor elgondolkodom azon, hogy vajon kibírnám-e azt, hogy valaki mindig ott van. Azt hiszem ehhez is hasonló szenvedély kell mint az egyetemhez. Nagyon kell szeretned azt a másikat, hogy kitarts mellette. Egyszer valaki azt mondta, hogy az eső minden rosszat elmos. Mikor vége van tiszta lapot kaphatsz. Sok mindent jó csinálni mikor esik az eső. Akkor hangosan sírhatsz és úgy érezheted a világ együtt érez veled. Lehetsz végtelenül szomorú. Mégis jó néha egyedül maradni. Egyszerűen csak szakad az eső és nincs mellettem senki. Mélyen elmerülök a gondolataimban. Most nincsenek kötelességeim. Senki nem vár tőlem semmit. Nem kell különlegesnek vagy szerethetőnek lennem. Önmagam vagyok és szeretem. Egy pillanatra még a világ is lelassul. Elképzelem, hogy ugyanígy szakad az eső. Mi már együtt élünk, a magányunkat megosztjuk egymással. Kell nekem, hogy ne zavarjuk meg egymást. Lélegezni szavak nélkül. Lassan két éve élek kapcsolatban vele. Máskor mikor magányos vagyok iszonyatos erővel hiányzik. Most nincs idő és nincsenek távolságok a szívemben. Már régóta érzem, mintha egy család lennénk. Mi ketten. Még akkor is, ha most még csak közös álmaink vannak. Valahol a jövőben ugyanígy szakad az eső és jól esik a magány. Mellettem fekszik az ágyban. Jól esik a közelsége, hogy bár itt van a gondolataim messze járnak. Talán pont erre az estére emlékezem. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése